Paksi Floorball Klub

"Egy csapat csak akkor juthat fel a csúcsra, ha egy cél lebeg minden csapattag szeme előtt: legjobbnak lenni!"

floorball

2010. február 28.


OBI/B valahányadik forduló azaz harc az elemekkel.

Megpróbálom időrendi sorrendben írni a történteket, de majd kiderül, hogy nem is olyan egyszerű a dolog. Történt ugyan is, hogy a nyolcadik forduló mérkőzését nem tudtuk lejátszani, mert Budapest felé havazás miatt járhatatlanok voltak az utak. Ezért a kilencedik forduló lett az első meccs az évben. Azaz lett volna, mert az a rengeteg hó, ami addig esett, a nyakába kapott esővel együtt beleolvadt a meccsnek otthont adó csarnokba, így ott inkább horgászversenyt lehetett volna rendezni, ha valaki telepít bele halakat. A Veszprém-Lizárds csapatával hamar megegyeztünk, hogy a kilencedik forduló mérőzését Veszprémben rendezzük (2010. március 13. 15:30). Ez két ok miatt volt kézenfekvő:

  • nem kell a veszprémi fiukat kártalanítani a felesleges utazás miatt,
  • nem lehet tudni mikor lesz játékra alkalmas a dunaújvárosi pálya.

Az utánunk következő Rudas FT - Neumann-Kartal mérkőzés szintén későbbi időpontban kerül megrendezésre.


A kilencedik forduló egyetlen lejátszott mérkőzése:
Neways Darazsak - Ares HC "B" 6 - 8


Nos így lehetett az, hogy mégis a nyolcadik forduló következett először végre természeti akadályok nélkül. A hosszú szünet után nagy kedvel indultunk útnak minden mezőnyjátékos bevethető állapotban állt a csapat rendelkezésére. Erre szükség is volt, mert időközben az Ares HC B szép csendben feljebb lopakodott a tabellán, így ez a meccs arról szólt, hogy a győztes versenyben marad a második helyért. A tétnek megfelelően ellenfelünk is ritkán látott maximális létszámmal jelent meg a Szent László gimnázium tornatermében. Még csapatkép is készült róluk, mert senki sem volt benne biztos, hogy valaha összegyűlnek még egyszer ennyien.



Ares HC "B" - Paksi Floorball Klub 4 - 5 (1-3; 1-2; 2-0)

Közel három hónap után léptünk ismét pályára, ezért kicsit nehezen kaptuk el a fonalat. Bár mindenki rendszeres résztvevője az edzéseknek, de nagypályát csak meccseken illetve fényképről látunk, így nem csoda, ha pillanatnyi zavar keletkezik az első percekben ilyen hosszú szünet után. Így történt, hogy a hazaiak már 1:20-nál vezetést szereztek Molnár Imre révén. Gyors sorcsere és szinte középkezdésből egyenlített Plézer János, Kiss Ádám átadásából. Ezzel még közel sem lőttük el az utolsó puskaporunkat, de az újratöltés több mint 10 percig tartott. Ez idő alatt nagy iram, kiváló kapusteljesítmény, rengeteg hiba mindkét oldalon. Ahogy telt múlt az idő egyre jobban kezdtük megszokni a nagypályát és a rendeződő védekezés mellett, formás kis támadások születtek. A gólcsendet Boa Attila és Szepesi Imre törte meg, így kétgólos vezetéssel mehettünk a pihenőre. A mutatott játék és az eredmény szimpatikus volt az egész csapatnak, így a szünetben kevés mondanivalója akadt az edzőnek. A második harmadban is jól alakultak a dolgok, a duplázó Szepesi Imre és Boa Attila góljaira csak Nagy György tudott válaszolni. Megnyugtató 2 - 5 -ös vezetéssel mehettünk pihenőre, ahol senki nem gondolta, hogy itt bizony még lesznek problémáink. A fekete leves azzal kezdődött, hogy az első percben szépített Duska Várkony egy szépen kidolgozott akcióból. Aztán felgyorsultak az események. Az iram továbbra is nagy volt, és a küzdelem is kezdett keményedni - a sportszerűség keretein belül - így jött az első kiállítás. A hazai csapatból Lakatos Attila pihent két percet. Az emberelőnyünket nem sikerült gólra váltani, sőt úgy nézett ki a helyzet, hogy nekünk az a jobb, ha az ellenfél teljes létszámmal a pályán van. Nem baj legalább gólt nem kaptunk belőle. Az Aresos fiuk egyre több támadást vezettek, csak Illés Csaba remek kapusteljesítménye tartotta életben vezetésünket. Egy időkéréssel próbáltunk rendet tenni a fejekben, ami pár percig működött is, aztán egy rögzített játékhelyzetből szerzett góllal szépített a hazai csapat. Ekkor még senki sem gondolta, hogy ez lesz a végeredmény, hisz még 10 perc volt a meccsből. A java még csak eztán jött. Emberelőny, kiállítás nálunk is, kettős emberelőny, emberhátrány, de gól sehol. Az Ares időkérése megnyugtatta a kedélyeket, az utolsó 5-6 percre. A meccs hajrájára, mezőnyjátékosra cserélték a hazai kapust, de ez sem hozott eredményt így megszerezhettük évadbeli első idegenbeli győzelmünket. Paksi csapat ezzel a hátralévő mérkőzésektől függetlenül másodikként zárta az alapszakaszt!



 

2009. február 27.


U16 rájátszás

Megkezdődött az U16 alsóházának rájátszása. Az első fordulót Dunaújvárosban rendeztük. A Mesehősök és a Daimonds B volt az ellenfelünk. A fiuknak hiányoztak a tétmérkőzések, talán ezért is jelent meg egy kivétellel az egész csapat.


Paks FK - IBK Carton Heroes: 4 - 7 (0-1; 2-3; 2-3)
Sajnos az első mérkőzésen találkoztunk az erősebb ellenféllel, így nem volt lehetőség megszokni a nagypályás játékot. Ennek ellenére, a harmad végére csak egy gólos hátrányt szedtünk össze. Aztán egyre bátrabban kezdtünk játszani, és a védekezésre kisebb hangsúlyt fektetve támadtunk sikertelenül, sőt kétszer az ellenfél is betalált. Az év első góljára 30 percet kellett várni, ami Berki Elemér nevéhez fűződik. A meccs kezdett kiegyenlítetté válni, egyre bátrabban, de még sok hibával játszottunk. Sikerült szépíteni, de utána rögtön egy gyermeteg hiba, és ismét két góllal vezetett az ellenfél. A harmadik harmad elején ismét kapitulált a védelmünk, de még épp jókor jött a figyelmeztetés. A paksi csapat fiataljai összekapták magukat, és huszáros hajrával tették szorossá a mérkőzést, sőt az egyenlítésre is lett volna lehetőségünk, de a döntő pillanatban megremegtek a kezek. A harmad végi pontszerzés reményében a védekezést szinte teljesen feladva támadtunk, ezt az ellenfelünk kihasználta és két góljukkal bebiztosították maguknak a győzelmet.


Paks FK - Daimods B: 13 - 3 (3-0; 5-0; 5-3)
A fővárosiak másodi számú csapata kevés kivétellel az U14-es küzdelmek résztvevőivel állt ki. Ebben a korosztályban két év nagyon sokat számít, mind gyorsaságban, mind testfelépítésre. Egyes játékosok között akár 20-30 kg különbség is előfordult a javunkra, ami meglehetősen fura helyzeteket idézett elő. Ennek ellenére a vendégek ügyesen játszottak, de az eredmény a látottak alapján rájuk nézve volt hízelgő. Nem az volt cél a mérkőzésen, hogy minél több gólt lőjünk, hanem gyakoroljuk a játékokat, taktikai elemeket. A végén megpróbáltuk a kapus nélküli játékot is, ami nem sikerült túl jól, mert ennél a résznél két gólt is kaptunk, de ez most belefért.


A nap harmadik mérkőzése: IBK Carton Heroes - Daimods B: 22 - 2


A visszavágók Budapesten kerültek megrendezésre a következő hétvégén. Annak ellenére, hogy tartalékosan álltunk ki jobb eredmények születtek, mint előző héten.


Daimods B - Paks FK : 2 - 17 (1-7; 1-7; 0-3)
Nem számítottunk nehéz mérkőzésre, amit az eredmény is igazolt. Nem hajthattuk ki magunkat, mert csak egy cserével álltunk fel a hiányzások miatt. A takarékos teljesítmény is elég volt a nagyarányú győzelemhez.


IBK Carton Heroes - Paks FK : 4 - 2 (0-2; 3-0; 1-0)
Sajnos Sárosdi Attila kapusunk rosszulléte miatt nem tudta vállalnia a második meccset, így Walter Krisztián állt be a helyére. Jól kezdtük a meccset az első harmadban kétgólos előnyre tettünk szert. Aztán a második harmadban mér látszottak a fáradság jelei a csapaton, és szép lassan minden energiánk elfogyott. A jelenlévők jól helyt álltak, a teljes csapattal lett volna esély a győzelemre is.


IBK Carton Heroes - Daimods B mérkőzés eredményéről nincs pontos információnk, de azt tudjuk, hogy az IBK-CH nagyarányú győzelmet aratott.



2009. február 14.


OBI.B. 8. forduló

Az országos havazás miatt az Ares HC B - Paksi Floorball Klub mérkőzés elmaradt. A pótmérkőzés várhatóan február 27.-én 2000-kor az eredeti helyszínen lesz.


A Magyar Floorball Szövetség Elnökségi ülésén vizsgálták a Rudas Floorball Team 6. fordulóbéli játékjogosultságát. Az elnökség elmarasztaló határozatott hozott, így most nálunk is módosul a tabella és a mérkőzés eredménye Rudas Floorball Team - ARES HC B lejátszott mérkőzés pályán elért eredményét törölték, és 0-5 eredménnyel az ARES HC B kapta a két pontot.


További eredmények:
Veszprém Lizárds - Neumann-Kartal B 11 - 3
Neways Darazsak - Rudas Floorball Team 2 - 6



Következő mérkőzésünk:


OB.I. B.


férfi OB.I.B tabella:


hely csapat gólkülönbség pont
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • VESC Lizards
  • Paksi Floorball Klub
  • Ares HC "B"
  • Neways Darazsak
  • Rudas FT
  • Neumann-Kartal
  • 78:36
  • 39:32
  • 43:50
  • 47:54
  • 46:51
  • 30:60
  • 16
  • 10
  • 8
  • 7
  • 5
  • 4

Kapcsolat:


címünk: 7030 Paks, Keskeny utca 21.
tel.: +36 70 311 9106
edzések helyszíne: Deák Ferenc Általános Iskola